Tankok, harckocsik, rohamlövegek leírással.
A V-3 típusú harckocsi
A V-3 harckocsi mérföldkõ a magyar haditechnika történetében, ugyanis ez volt az elsõ olyan páncélostechnikai eszköz, amelynek terveit hazai szakemberek készítették és a megvalósítás rögös útját is megpróbálták végigjárni.
Az 1935-ben elkészült elsõ (és egyben egyetlen) próbajármû kétségtelenül haditechnikai érdekesség. Igaz, a V-3 csak páncéltestbõl, motor-erõátviteli térbõl és futómûbõl állt, tornya és fegyverzete nem volt (ezért is kapta a V (vontató) típusjelet), mégis érdemes foglalkozni vele, ugyanis kivitelezése során szerzett tapasztalatokat a hazai harckocsik szerkesztésénél, gyártásánál jól tudták hasznosítani.
A tervezõk azt a feladatot kapták, hogy olyan harckocsit készítsenek, amely lánctalpon és keréken egyaránt tud közlekedni. Ez idõ tájt az ilyen követelményeket úgy oldották meg, hogy a harckocsikra a láncmeghajtáson kívül még hajtott kerekeket is elhelyeztek. Lánchajtásnál a kerekek a harckocsi mellsõ részénél felemelt helyzetben voltak, kerekes üzemmódnál a kerekeket leengedték miáltal a harckocsit is megemelték és a lánc nem érintette a talajt.
A V-3-nál a tervezõk eltértek ettõl a kivitelezési formától. Elképzelésük az volt, hogy a lánchajtókerekek és a futógörgõk a lánctalpas és anélküli, kerekeken történõ haladást is tegyék lehetõvé. Ennek megfelelõen készült el a 4 meghajtott kerékbõl és a 4 kisebb futókerékbõl alkotott futómûegység. (Ez volt a Straussler-féle futómûszabadalom.)
Straussler oldalanként 2-2 lánckocsis, himbaszerkezetet tervezett. A külsõ, a jármû elejénél és végénél lévõ kerekek nagy méretûek és hajtottak, a belsõ, a kocsi közepénél lévõk közepes méretûek és csak gördülõk voltak. Az ily módon kialakított himbás futómû-szerkezetet kereszt-stabilizátorokkal kötötték össze. A 4 hajtott kerék segítségével a jármû lánc nélküli haladásra is alkalmas volt.
A konstrukciós munkákat 1934-ben kezdték meg. A harcjármû rövid –páncél helyett vaslemezbõl épített- törzsében helyezték el az AC. II. motorhoz hasonló 3600cm3 lökettérfogatú, 100 lóerõs (73,6 kW), 4 hengeres vízhûtéses motort. A viszonylag magas, 8,3 N/cm2 effektív középnyomást az ideális formájú égéstérnek, a fogaskeréksorral hajtott felül elhelyezett 2 vezértengelynek és a megnövelt kompresszióviszonynak köszönhette. A futómû meghajtása úgy történt, hogy a nyomaték a harckocsimotortól a motorral egybekötött száraz tengelykapcsolóval csatlakozó sebességváltón keresztül a jármû középsõ részén elhelyezett kersztcsõhöz jutott. A keresztcsõ a futómûhimbák felfüggesztésén kívül a két oldal meghajtását is lehetõvé tette. A központban elhelyezett kúpkerekek az irányváltásnál játszottak szerepet. A kormányzást tengelykapcsolókkal és fékekkel oldották meg. Az elsõ és hátsó kerekek hajtottak voltak, ezért a keresztcsõbõl a csatlakozás elõre és hátra egyaránt továbbított meghajtást. A meghajtás a láncmeghajtó egységhez kardáncsuklós szerkezeten keresztül jutott. A futómû mindkét oldalán, az elsõ és a hátsó hajtott kerekek között differenciálmûvet kellett elhelyezni, ugyanis a terepen történõ mozgásnál a lánc hossza oly mértékben változott, hogy merev hajtásra gondolni sem lehetett.
A harckocsi a lánctalp sérülése, ill. levétele esetén a 4 hajtott nagy futókerék segítségével üzemeltethetõ volt, de több probléma is nehezítette a lánc nélküli közlekedést. Az még a kisebb nehézségekhez tartozott, hogy a hagyományos harckocsi-kormányzás miatt az úttartása futókerekeken haladva nehézkes volt. Ráadásul a levett láncokat a harckocsira nem lehetett felhelyezni, így a láncok szállítása is megoldatlan maradt.
A futógörgõk kivitelezése a tervezõket és a gyártókat egyaránt nehéz helyzetbe hozta. A 950 mm átmérõjû hajtott futógörgõkre tömör gumiabroncsot helyeztek. Az abroncs kerületi sebessége és felületi terhelése az addigi gyakorlati tapasztalatokat jóval felülmúlta. A harckocsi futógörgõin maximális sebességnél 11 m/s-nél nagyobb kerületi sebesség lépett fel. Az abroncsoknak nagy volt a fajlagos terhelése (15 kN), ami úgy jött létre, hogy a talajon gördülõ gumiabroncsokhoz képest a láncon futó gumiabroncsoknál a lánc osztása miatt a felfekvõ felületeknek csak kis része volt teherviselõ. A harckocsit 12 tonnásra tervezték (a kísérleteknél ezért pótsúlyokat helyeztek el), ezért egy-egy görgõ terhelése elérte a 1,5 tonnát.
A harckocsi láncát a Weiss Manfréd- gyárban készítették. A mangánnal ötvözött lánctagokat lánccsapszegekkel csatlakoztatták egymáshoz. Ezek gyártása viszonylag egyszerû volt. Nehezebb feladatnak bizonyult a lánctagok furatainak megmunkálása. Ebben az idõszakban az öntéstechnológia még nem állt azon a fokon, hogy a nyers furatok méretszóródása alkalmas lett volna a további megmunkálás nélküli szerelésre. A 12% mangánötvözetû lánctagokat elõször kalibrálták, és elkészítették a lánccsapszeg rögzítõgyûrûk beszúrását. Ezt követõen a lánctagokat hõkezelték. Ez a megoldás drága volt és a lánccsapszegek rövid üzemelési ideje után a rögzítõgyûrûk gyakran kiestek.
A futómûnél további nehézségeket okozott a helytelen geometria. Ez az üzemeltetés folyamán abban jelentkezett, hogy a terepen a lánckocsik és a himbaszerkezet szélsõ határig történõ kibillentése során a lánc túlzottan meglazult. Ennek az volt az oka, hogy az eredeti elképzelés szerint elkészített futómûvet nem lehetett úgy kialakítani, hogy lánctámasztó görgõk nélkül a lánchossz ne változzék. Ezt a kérdést a késõbbiekben 2-2 db állítható lánctámasztó görgõvel igyekeztek megoldani.
A gyári próbák után Hajmáskéren végezték a csapatpróbát. A harckocsi csapatpróbája magán viselte a harckocsigyártás kezdeti lépései nehézségének minden következményét.
A V-3 úszni is tudott 1-1, az oldalaira szerelt pontonhoz hasonló úszótest segítségével. Az elképzelések szerint a szétszedett pontonokat a harckocsi menetben egy utánfutón vontatta volna, és csak vízi akadály leküzdése esetén szerelték volna fel. A vízben való haladást nagyban segítõ hajócsavart szintén a futómûre tették volna és a pontonokkal együtt került volna fel. A követelmények szerint az úszótestek lekapcsolása belülrõl történt volna.
A HM a harckocsinak úton 45, terepen 35, állóvízben 10 km/h sebesség elérését írta elõ.
Az úszópróbára 1936 augusztusában, a Háros- és Csepel–sziget között került sor. A harckocsi 8,5 perc alatt ért át a Dunán. A folyó év szeptember 1-jén egy 450 mm átmérõjû hajócsavar segítségével állóvízben 8 km/h-s sebességgel haladt. A motorja a megnövekedett 45 km/h sebesség elérését nem tette lehetõvé, ezért a gyár tervezõcsoportja –Jurek Aurél vezetésével – egy nagyobb teljesítményû motort fejlesztett ki. Az új, soros 4 hengeres motornak a furata 110 mm, a lökete 130 mm, lökettérfogata 4940 cm3 volt. OHC felülvezérelt kivitelben 2 vezértengellyel készült. 3000/min fordulatszámnál 140lóerõt (103kW) teljesített.
A V-3 harckocsit a csapatpróbák során visszavitték a gyárba, és az új motort építették be. 1935-ben ezzel a nagyobb teljesítményû motorral kertült ki Angliába, ahol –hasonlóan a többi Straussler prototípushoz- próbáknak vetették alá, és ennek során merült fel az Alvis motor beépítésének a gondolata, amelyet meg is valósítottak.
CV-33/CV-35 Ansaldo Kisharckocsi
Az 1930-as évek elején a FIAT-cég által kifejlesztett olasz páncélozott harcjármû. Hivatalos jelzése: CV-33, ill. CV-35 (CV; Carro Veloce, gyors kocsi). A 3,2 tonnás, forgótorony nélküli harckocsi fegyverzete egy ikergéppuska volt, amelyet a vezetõ mellett ülõ parancsnok kezelt. vékony páncélzatú, könnyû fegyverzetû kis harckocsi csak felderítõ, biztosító és összekötõ feladatokra volt alkalmas. A Honvédelmi Minisztérium 1934-ben 150 Ansaldot rendelt fegyverzet nélkül, amelyek 1935. szept. - 1936. dec. között érkeztek meg Magyarországra, ahol magyar szerkesztésû Gebauer géppuskákat építettek be. 1938-tól az Ansaldok a gyorscsapatok páncélos-zászlóaljainak állományába kerültek. Még részt vettek a Szovjetunió elleni hadjáratban, de súlyos veszteségeik és elavultságuk miatt 1941. szeptemberben kivonták õket a harci állományból. A megmaradt Ansaldokból 10-10-et átadtak a Csendõrségnek, és a Rendõrségnek, továbbá 10 a horvát fegyveres erõkhöz került. A többi oktató lánctalpasként fejezte be pályafutását.
CV-35 Ansaldo kisharckocsi technikai adatai:
| Súly |
3,2 t |
| Motortípus |
Fiat CV3-005; 4 hengeres, soros benzinmotor |
| Hossz |
3,15 m |
| Szélesség |
1,40 m |
| Magasság |
1,28 m |
| Teljesítmény |
43 LE |
| Sebesség |
42 km/ó |
| Hatótávolság |
150 km |
| Páncélzat |
6-13,5 mm |
| Fegyverzet |
2db 8 mm-es géppuska (olasz),
1db 20mm-es nehézpuska (magyar) |
| Kezelõk |
2 fõ |
39M Csaba páncélgépkocsi
A Honvédség felderítõ, páncélozott harcjármûve. A 4 kerekû, összkerék-meghajtású Csabát a csepeli Weiss Manfréd Mûvek fejlesztette ki Straussler Miklós tervei alapján, a Haditechnikai Intézet közremûködésével. A korszerûen döntött, koporsó alakú páncél testnek nem volt merõleges felülete, ami lövésbiztonsági szempontból igen elõnyös. A szintén ferde síkú páncéllemezekbõl kialakított forgótoronyban egy 20 milliméteres nehézpuska és egy Geubauer géppuska kapott helyet. A kor követelményeinek megfelelõen egy elõre és egy hátra nézõ vezetõhellyel rendelkezett. 1939-ben a Honvédelmi Minisztérium 61, 1940-ben újabb 32 darabot rendelt a gyorscsapatok felderítõ alakulatai számára. Az utóbbiak közül 12 parancsnoki kivitelben, kisebb, nehézpuska nélküli toronnyal és teleszkóposan emelhetõ rácsantennával készült. Az 1941-es 3. megrendelésben szereplõ 70 db Csaba átadását a harckocsigyártásban fellépõ nehézségek megakadályozták. A Csaba a felderítõ páncéljármûvek feladatának: “elõremenni, látni, hallani, jelenteni és visszavonulni" megfelelt.
A 39M Csaba páncélozott gépkocsi technikai adatai:
| Tömeg: |
5,95 t |
| Motor: |
90 LE |
| Sebesség: |
65 km/ó |
| Magasság |
2,33 m |
| Szélesség |
2,10 m |
| Hossz |
4,52 m |
| Személyzet: |
4 fõ |
| Páncélzat: |
9—13 mm |
| Fegyverzet: |
20 mm-es nehézpuska,
1 x 8 mm-es géppuska |
| Hatótáv |
150-200 km | ha látni akarod, jelöld ki!
36/40M Nimród Páncélos Gépágyú
A svéd konstrukció alapján, L-62 jelzéssel készült prototípusát 1939-ben mutatták be. A Toldi könnyû harkocsi elemeinek felhasználásával készült; az alváznak a 4 pár futógörgõ helyett 5 pár futógörgõje volt, ennek következtében -bár a görgõk kisebbek voltak- az alváz mintegy 0,50 m-rel hosszabb lett. A futómû rugói és lengõkarjai gyengének bizonyultak; sok meghibásodás történt.
A felül nyitott, kúpos torony fõ fegyverzete a 40 mm ûrméretû 36 M típusú gépágyú középsarkas, hátrasiklócsövû megoldással készült. A csõ hossza 2,25 m, a lángrejtõvel és csõfarral 2,65 m. A gépágyút növekvõ csavarzathosszal gyártották (kezdetben L/45, a torkolatnál L/30). A lövedék 850 m/s kezdõsebességget ért el. A viszonylag nagy kezdõsebesség miatt tervezték azt, hogy a löveget páncélvadász feladatok ellátására is alkalmazzák. A hatásos lõtávolsága 450 m, a maximális 850 m volt. A felsõ lövegtalpa bölcsõvel és a csõvel a középsarok körül 360 fokos oldalmozgást végezhetett. A gépágyúval légi célok ellen sorozatlövéssel, a földi célok ellen egylövéssel harcoltak. Minden páncéloshoz két tartalék csõ is tartozott.
A típust 1940-ben rendszeresítették. Az elsõ magyar gyártású Nimród 1941. októberében hagyta el a szerelõcsarnokot. |
|
A 36/40M Nimród páncélos gépágyú technikai adatai:
| Harci súly |
10,5 t |
| Teljes hossz |
5,32 m |
| Teljes szélesség |
2,30 m |
| Magasság |
2,80 m |
| Hasmagasság |
0,35 m |
| Mellsõ/hátsó terepszög |
45/50 fok |
| Lánctalpfekvési hossz |
3,20 m |
| Lánctalpszélesség |
0,29 m |
| Sebesség úton |
50 km/h |
| Motorteljesítmény |
155 LE |
| Fajlagos teljesítmény |
15,2 LE/t |
| Fajlagos talajnyomás |
0,57 kg/cm3 |
| Oldalstabilitás |
22 fok |
| Árokáthidaló képesség |
2,0 m |
| Gázlóképesség |
0,75 m |
| Lépcsõmászó képesség |
0,60 m |
| Mászóképesség |
35 fok |
| Homlokpáncél |
13 mm |
| Oldal- és farpáncél |
10 mm |
| Alsó és felsõ páncél |
6 mm |
| Fegyverzet |
36M Bofors 40 mm gépágyú |
| Hatótáv |
200 km |
| Személyzet |
6 fõ |
Ha látni akarod, jelöld ki!
38M Toldi Könnyû Harckocsi
Magyar könnyû harckocsi. A Honvédség elsõ korszerûnek szánt harckocsitípusa. A svéd L-60 könnyû harckocsi licence alapján a MÁVAG és a Ganz gyár gyártotta. A jó formájú, gyors, mozgékony harckocsiba 20 milliméteres nehézpuska került. 1939-ben a Honvédelmi Minisztérium 80, 1940-ben további 110 darab Toldit rendelt a két gyártól. Az 1. sorozatban készült harckocsik a Toldi I, a 2.-ban gyártottak a Toldi II jelölést kapták, amelyet 1943-ban Toldi A20-ra, illetve Toldi B20-ra módosítottak. A két sorozat lényegében azonos volt, de az újabb harckocsiba német torziós rugók helyett erõsebb magyar gyártásúak kerültek. A Toldik 1941-ben a gépkocsizódandárok harckocsizászlóaljaiban estek át a tûzkeresztségen. Mind fegyverzete, mind páncélzata gyengének bizonyult. Ezért az 1941. júliusi 220 darabos 3. rendelést fokozatosan törölték. 1943-1944-ben 80 darab Toldi II páncélzatát és fegyverzetét Toldi II.A jelzés alatt megerõsítették, a többi változatlanul szolgált a háború végéig.
42M Toldi II A
A Toldi könnyû harckocsi megerõsített változata. Mivel a Toldi könnyû harckocsi motorja és gyenge torziós rugói nem engedték meg a tömeg növelését, páncélzatát csak a legveszélyeztetettebb helyeken vastagíthatták meg 13 milliméterrõl 35 milliméterre. A védettség fokozását aktív módon, egy 4 centiméteres harckocsiágyú beépítésével oldották meg. Mintapéldánya 1942. júliusra készült el. Mindez 500 kilógrammal növelte a harckocsi tömegét. 1943-1944-ben 80 Toldi II-t alakítottak át löveges harckocsivá. Ezeket megkülönböztetésül Toldi II. A-nak, késõbb Toldi B40-nek nevezték. A löveges Toldik, bár tûzerejük növekedett, a korszerû harckocsikkal szemben továbbra sem voltak hatásosak, ezért a harckocsizászlóaljak felderítõ szakaszaiba osztották be õket.
Toldi III
Erõsebb páncélzatú, teljesen magyar, módosított kivitelû könnyû tank. Ebbõl a típusból lényegesen kevesebbet (280 helyett 70 db-ot) rendeltek. A HTI szakemberei több változtatást is javasoltak az elõzõ típusokhoz képest.
A tervekben szerepelt, hogy a harckocsi fegyverzetéhez 37M 40 mm ûrméretû harckocsilöveg és 34/40M 8 mm ûrméretû (hevederes) géppuska tartozik; a létfontosságú részek páncélzatát megerõsítik; sarkonfordulást lehetõvé tevõ kormányszerkezetet építenek be; a páncéltesten lévõ csuklópántokat megerõsítik; a harckocsi mellsõ páncélján lévõ szellõzõ és fényszóró védõrácsokat megszüntetik; a sárvédõkön lévõ városi lámpákat fényszórókra cserélik ki; A harckocsiba Ganz gyártású motort szerelnek; a sebességváltókart átalakítják vízszintes helyzetûvé; a torziós rugókat megerõsítik, hogy a tömegnövekedést jól bírja a futómû.
Egyéb típusváltozatok:
Toldi orvosi harckocsi
A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a Toldi kisebb átalakításokkal alkalmas súlyos sérültek szállítására. Ehhez a torony jobb oldalán lévõ nyílást megnagyobbították, a nehézpuskát kiszerelték és a Gebauer géppuska lõszerkészletét csökkentették. Minderre azért volt szükség, hogy a nagyobb legyen a hely és az orvosi felszerelés is beférjen. Az egészségügyi harckocsi kialakításának igénye viszont pontosan akkor merült fel, amikor a Toldi harckocsik gyártásának befejezésérõl döntöttek. Ezért úgy döntöttek, hogy a már rendszerben lévõ Toldikból alakítanak át zászlóaljanként kettõt-ketõt, ezredtörzsönként pedig egyet-egyet. A HTI szakemberei akkor azt javasolták, hogy az átfegyverezésre nem kerülõ Toldi I sorozat tagjaiból alakítsák ki az egészségügyi harckocsit.
1944 márciusában a Ganz gyárban 9 db Toldi I átalakítását kezdték meg, és a kért harckocsikat az év június-július havában adták át.
Toldi önjáró löveg
1944 februárjában a Toldi ismét munkát adott a szakembereknek, ugyanis a harckocsiként elavultnak harcjármûbõl megpróbáltak önjáró löveget kialakítani. A harckocsi tornyának helyére, az alvázra egy nagyobb ûrméretû löveget építettek be. A löveg tüzelõállásának felsõ része nyitott volt és az oldalpáncélok csak a gyalogsági fegyverek lövedékei ellen nyújtott biztonságot.
A Toldi harckocsik mûszaki adatai:
|
Toldi |
Toldi II. A |
Toldi III |
| Tömeg: |
8,5 t |
9,9 t |
9,2 t |
| Motor: |
155 LE |
155 LE |
155 LE |
| Sebesség: |
50 km/h |
47 km/h |
47 km/h |
| Hatótáv: |
200 km |
190 km |
190 km |
| Páncélzat: |
5-13 mm |
5-35 mm |
6-35 mm |
| Fegyverzet |
20 mm-es nehézpuska
1x 8 mm-es géppuska (Geb.) |
40 mm-es harckocsiágyú
1x 8 mm-es géppuska (Geb.) |
40 mm-es 42M harckocsiágyú
1x 8 mm-es 34/40AM géppuska |
| Személyzet: |
3 fõ |
3 fõ |
3 fõ |
40/41M Turán közepes és nehéz tank
40M Turán I.
Magyar közepes harckocsi. A magyar páncélos fegyvernem alaptípusának szánt harckocsit a Skoda gyár T-21 kísérleti harckocsijából fejlesztették ki. Licencét Magyarország 1940-ben vásárolta meg Németországtól, s az év november 28-án rendszeresítették 40M Turán néven. A programban részt vett a Weiss Manfréd Mûvek, a gyõri Magyar Waggon és Gépgyár, a MÁVAG és a Ganz. A Honvédelmi Minisztérium 1940. szeptemberben 230 Turánt rendelt. Az elsõ sorozatpéldányokat a T-21 kiforratlanságából eredõ sok módosítás (köztük az ágyú ûrméretének 47mm-rõl 40mm-re való csökkentése) miatt csak 1942 tavaszán adták át. A Turán könnyen vezethetõ, de bonyolult, hamar meghibásodó, nehezen javítható, meredek falú harckocsi volt. 4 centiméteres lövege már megjelenésekor elavulttá tette. A gyártás folyamatossága érdekében, illetve hogy a magyar harckocsicsapatok végre fegyverhez jussanak, a 230 Turánt 4 centiméteres ágyúval legyártották. A 2. sorozatban megrendelt Turánok közül már csak 49 darab készült ezzel a löveggel, a többi megerõsített fegyverzetet kapott (41M Turán 75mm). A Turánok a harckocsizászlóaljak közepes harckocsiszázadaihoz kerültek. Elsõ bevetésük 1944 tavaszán Galíciában volt, ahol a T-34 harckocsikkal szemben nem váltak be.
41M Turán II
Korszerûsített magyar közepes/nehéz harckocsi. A harci tapasztalatok már 1941-ben azt mutatták, hogy egy korszerû harckocsinak legalább 7,5 centiméteres löveggel kell rendelkeznie. A Honvéd Vezérkar által szorgalmazott harckocsit a 40mm-es Turánból alakították ki. Mivel a gyártás mielõbbi megkezdése érdekében a harckocsitest és a toronykoszorú méreteit nem akarták megváltoztatni, csak egy rövid csövû, kevésbé hatásos löveg beépítésére kerülhetett sor. Prototípusa 1942. februárban készült el. A Honvédség 222 erõsebb Turánt rendelt. Bár méreteit, páncélzatát és teljesítményét tekintve közepes kategóriába tartozott, Magyarországon lövege nyomán nehéz harckocsinak nevezték. 1943 nyarától került a csapatokhoz. A harckocsigyártás Magyarországon 1944 õszi leállásáig körülbelül 180 újabb Turánt adtak át. Bár erõsebb volt elõdjénél, mind fegyverzet, mind védettség tekintetében elmaradt ellenfeleitõl. Hosszú csövû, nagy teljesítményû 7,5 centiméteres löveggel (44M Turán) ellátott, javított változatából csak a prototípus készült el 1944-ben.
A 40/41M Turán I/II közepes harckocsi technikai adatai:
| Tömeg |
18,2 t |
19,2t |
| Hosszúság |
5,5 m |
| Szélesség |
2,44 m |
| Magasság |
2,3 m |
2,60 m |
| Motorteljesítmény |
260 LE/191 kW |
| Hengerek száma |
8 |
| Furat és löket |
130 x 140 mm |
| Hengerûrtartalom |
14866 cm3 |
| Max. fordulatszám |
2200/min. |
| Sebesség |
47 km/h |
45km/h |
| Árokáthidalóképesség |
2,2 m |
| Lépcsõmászóképesség |
0,8 m |
| Gázlóképesség |
0,9 m |
| Hatótáv |
165 km |
150 km |
| Lánctalpak szélessége |
0,42 m |
| Mellsõ páncélzat |
50 mm |
60 mm |
| Oldal- és farpáncél |
25 mm |
| Alsó és felsõ páncél |
13 mm/15 mm |
| Fegyverzet |
| | | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
